időpont:  csütörtök, 2017 márc. 2. 17:00 óra
helyszin: Generációk Házába (volt Gyermekek Háza) Győr, Aradi vértanúk útja 23

Aa csakrák nem pusztán a testünkben elhelyezkedő erőpontok, hanem egyben az egész életünket átszövő témakörök. Ezek a témakörök megvalósításra törekednek bennük, viszont nem ritkán konfliktusba kerülnek egymással, mivel az egyes életterületek az életünk célját is egymástól eltérő módon szemléltetik. Míg a gyökércsakrában az anyagi létben való biztonság és az ehhez tartozó célok és félelmek dolgoznak bennünk, addig a szívcsakrában már az adakozás és a szeret érvényesül, ezalatt a koronacsakrában megnyilatkozik a vágy a tiszta átszellemült lét iránt. Gyakran ezek az eltérő érvényesülési szándékok állnak harcban benünnk, nem kis töprengést, gyakran döntésképtelenséget és ezáltal szenvedést okozva nekünk.

Az előadás során áttekintést nyerünk a csakrák működéséről és egymásrahatásáról az életünkben, valamint megérthetjük az ebből származó benső konfliktusainkat és végül megpillantjuk a végső lelki felszabadulás felé vezető utunkat.