reggeliző asztalom mellett ülök, Melbourne közepén és szemben egy finoman hanyatlásnak indult viktoriánus épületet figyelek, melyre kitettek egy táblát: “eladó”. Míg körülötte az égbe nyújtózkodó felhőkarcolók az új anyagi jólétről mesélnek, addig ez a kis ékszer csendesen és büszkén igyekszik takargatni korát. Körülötte mindenki az új irodaépületekbe és butikokba siet, nála csak néhány gyorsétterem, masszőrszalon és iroda kapott helyet. Büszkesége egy esküvői ruhaszalon, az előtte lévő királyi fenséget árasztó terasz üres székei csendes magányáról árulkodnak.
Eljátszom a gondolattal, milyen is lenne, ha megvehetném és felújíthatnám ezt kis ékszerdobozt, hogyan lehetne egy-egy szintjén csodálatos appartmanokat kialakítani, kétszintes Penthouse-t a tetején, egy a városra tekintő medencével. Elképzeltem, milyen is lehetne a reklámfilm, amivel árusítanám az apartmanokat, és láttam a lelki szemeim előtt, ahogy egy operadívával beszélgetek az egyik lakosztály megvételéről.
És láttam a nehézségeket a felújításkor, az érzékeny viktoriánus anyagot, a falak, amelyek már nem bírnak el bármilyen terhet. A sok szabályt és bürokratikus akadályt, amit a városvezetőség és a szomszédok az utamba állítanak. De láttam, ahogy délelőttönként a nap elárasztja a királyi teraszt, és hogy milyen érzés ott reggelente kávét szürcsölni, újságot lapozgatni, a nyüsgő főutcára tekinteni és néhány sort írni.
És láttam, hogy miután egyszer majd nem leszek, a háznak talán egészen más sorsa lesz, talán felzabálja az idő, lebontják, teret ad más, új épületeknek, de lehet, hogy épp az én kezemnek köszönhetően szépsége megőrződik a következő generációknak. De láttam azt is, hogy ez már nem az én dolgom lesz.
És megértettem hogy minden az életben a figyelmen múlik. Amire figyelmet fordítunk, az virágzik, ha elvonjuk figyelmünket, akkor az elkezd hanyatlani. Igaz ez épületekre, emberekre, életreszóló terveinkre. Igaz ez jó gondolatokra és rosszakra. Amire irányítom a figyelmem, azt táplálom Önön lényem fényével és az virágozni fog, csak nekem. És virágzását is csak én fogom úgy látni, ahogy senki más. És nincs szükség ezen felül más értelemet keresni az emberi létben, mint a színtíszta jelenlétet a teljes figyelemben. Ha a figyelem tökéletes az univerzum is az.
Ezért olyan fontos, hogy mire irányítod figyelmedet, merre tereled gondolataidat, mennyire engeded, hogy érzéseid felemésszenek téged. Gondolataid akár a birkák, elbandukolnak veled bármerre. A te feladatod, hogy virágzó mezőkre vidd őket. Azokra a mezőkre, melyek helyét a teremtő a lelkedbe írt. Erre légy figyelmes minden nap és akkor meglátod, megérted, hogy Isten országa itt hever a küszöböd előtt.
Az idei elvonulásunk a “lét öröme” címet viseli, nem véletlenül. Az idei egy egészen különleges év. Idén Kata is, Árpi is és jómagam is, nem csak örömöket éltünk meg, hanem lelki nehézségeket is. Minket is ugyanabból a fából faragtak, mint minden embert, nem vagyunk sérthetetlenek, vagy Superman-ek / -women-ek. De élményeiket, tanulságainkat mind-mind behozzúk a közösbe és talán kicsit élő példaként szeretnénk nektek megmutatni, hogyan lehet minden pillanatban megtalálni a lét örömét. A lét színtiszta nektárját szürcsölni akkor, amikor minden borulni látszik körülöttunk. Mert az öröm a lét végső értelme.
Gyere tarts Te is velünk, még van egy-két szabad hely:
» 5. Hétvégi Elvonulás Kisnyalkán
És ozd meg kérlek, ha neked is fontos ez az üzenet.
szeretettel,
Etil