Aa karma szó használata nagyon elterjedt napjainkban, és úgy tűnik, ahányan szájukra veszik e szót, annyiféle elmélet van arról, hogy mi is az. Az elmúlt két és fél évezred során még Indiában is (ahonnan származik a kifejezés) több mint száz értelmezési elmélet alakult ki a különböző szellemi iskolákban arról, hogy miképpen is működik életünkben ez az erő. Ez az írás igyekszik kihámozni a fő csapást amely mentén ezt a fogalmat használják Indiában és Tibetben egészen napjainkig. Aki keresi, e leírástól eltérő értelmezések garmadáját fogja találni. Én azt a csapást kerestem, ami meglátásom szerint a legjobban összecseng az indiai gondolkodás egészével.

1)
Mielőtt a karma működésének szentelnénk figyelmünket, szeretném röviden felvázolni az indiai gondolkodás történetét. Ezen is vitáznak ma a történészek, de ma “hivatalosan” következő szakaszokra szokták felosztani az Indiai gondolkodást:

1. 2500 – 1500 kr. előtt A védák keletkezése előtti fázis
2. 1500 – 500 kr.e. a védikus brahmanizmus
3. 500 kr.e. – 500 kr.u. filozófikus kor, a yoga és más elméleti rendszerek, valamint a nagy eposzok leírása
4. 500 kr.u. az istenkultuszok kialakulása, elsősorban a saivizmus és a vaisnavizmus térhódítása

Vannak elméletek, amelyek India szentkönyveinek – a védáknak – keletkezését kr.e. 6000 előtti időbe teszik. Jómagam is azt tartom valószínűnek, hogy a védikus bráhmánizmus több évezreddel korábban keletkezett már, mint a fenti felosztásban, több körülmény is ezt támasztja alá.

Az indiai gondolkodás is három fázisra osztja saját vallási történetét:

1. Karma Kanda – a rituálék kora 1500 – 500 kr.e. (Védikus kor)
2. Gyan Kanda – az elmélkedés kora 500 kr.e – 500 kr.u. (Upanisádok kora)
3. Upasana Kanda – az istentisztelet kora 500 kr.u. – máig (Bhakti kor)

2)
A karma szó lefórdítva pusztán ennyit jelent: cselekmény, tartozás. Hamvas cselekménytorlódásnak fordítja és úgy érzem ezzel jól megragadta a lényegét.

A karmát talán úgy lehet a legegyszerűbben elképzelni, mint egy számlát, amelyen csak negatív számok szerepelnek. Amint a számlát nullába, azaz egyenesbe hoztuk, elértük a moksát (hindu), a teljes felszabadulást és megsemmisülünk a Nirvánában (tibeti) – azaz a határtalan örömben-, és nem születünk újjá. Ez egyben azt is jelenti, hogy ezen a számlán minden “összeg” egyforma. Tehát nincs jó vagy rossz karma, csak karma van. A jó és rossz az ember személyes megítélésének kategóriái. Rám tekintve előnyösek vagy hátrányosak lehetnek cselekedetek, események, de a világegyetem szemszögéből pusztán cselekmény létezik. Viszont létezik karmanövelő és karmasemleges cselekmény.

Azért születünk a világra, mert az az illúziónk, hogy dolgunk van ezen a földön. Tehát annak a ténye, hogy megszülettünk egyben azt is jelenti, hogy feladataink vannak. És bár a teremtés szemszögéből illúzió, mégis el kell végéznünk a feladatinkat, mert csak így tudjuk feloldozni azt az energiát, ami a földi léthez köt. Így látják ezt a hinduk( a buddhista álláspontról majd lentebb szeretnék szólni). Ezek a feladatok nincsenek konkrét időhöz, helyhez vagy személyhez kötve. Gyakran mondjuk magyarul, hogy meg van írva a nagykönyvben. Csakhogy nem konkrét események vagy emberek vannak beleírva a nagykönyvbe, viszont problémakörök, bizonyos helyzetek igen. Talán mindannyian tapasztaljuk, hogy bizonyos modellhelyzeteket újra és újra megélünk életünk során. Ha például egy bizonyos embertípussal való találkozás elől folyton elmenekülök, akkor elképzelhető, hogy valamelyik gyermekemben fog testet ölteni pont az az embertípus és akkor már nehezebb lesz a menekülés. Van, aki még ilyen helyzetben is inkább a menekülést választja, nem törődik gyermekével, elválik, csak hogy ne álljon előtte nap mint nap ez a megoldandó helyzet. Könnyű lenne most felháborodni: micsoda kegyetlen ember. Ne feledjük azonban: Mindannyian ennek a földnek lakói vagyunk, tehát karmánk van és nem biztos hogy mindíg minden helyzetet kielégítően oldunk meg. Hogy éppenséggel mivel súlyosbítjuk karmánkat:nem mindíg szembetűnő. A magatartás, amire a hétköznapokban hajlamosabbak vagyunk, az sajnos a helyzetek megkerülése.

3)
Két dolgot le kell szögezni: A felelőségem e világon teljes körű. A leszületésemmel ugyan csak a karmámnak erre az életre és rám eső részével foglalkozom, viszont ha a karmám javul, akkor az egész világ karmája javul. A masik fontos tényező, hogy az egyén szabadsága megkérdőjelezhetetlen. A 19. századi bengáli bölcs Swami Vivekananda úgy fogalmazott, hogy a szabad akarat fogalma ellentmondásos. Hiszen az akarat eleve nem egy szabad mozgás. Az akarat a szamszára része. Szamszára annyit jelent mint létforgatag, tehát az itteni földi létet jelöli. Az akaratnak itt a földi létben helye van, de minden akarat megköt: cselekményekhez, emberekhez, helyekhez , tehát a szabadság ellentéte. Viszont – így fogalmaz Vivekananda – van valami az akarat mögött, ami szabad. Tehát minden helyzetben szabad választásom van, hogy belmegyek-e egy játszmába vagy sem, még akkor is, ha drog-, szex- vagy hatalomfüggő vagyok. Én is hagytam,hogy kialakuljon a függőség. Az aranylövés előtt is ott van a döntés pillanata.

A pszichológia területén éppoly hevesen folyik a vita, hogy mennyire szabad az ember. Az indiai gondolkodás sok változást ért meg, de európával ellentétben ott egy dolog sosem volt vitatott: Az emberi döntés szabadsága. Másképpen nem is működhet az egész rendszer. Hiszen ha csak egyetlenegy csorba is esne szabadságunkon, ha létezne akár csak egyetlenegy dolog, amiben nem vagyunk szabadok, akkor máris egy mészárszék kegyetlen színjátékának értelmetlen bábui lennénk csupán. Aföldön csak akkor van értelme minden szenvedésnek, ha az ember szabad, másként csak marhák vagyunk a vágóhídon. Személy szerint úgy vélem, a pszichológia jelenlegi vitája semmi más, mint egy újabb kísérlet a közös felelőségünk letagadására. A nyugati civilizáció ma óriási erőket mozgat, hogy kibújjon a mindenkire általánosan vonatkozó felelőség alól.

4)
Ennek tükrében indiában háromféle karmáról beszélünk:

1. Sanchitta: ez a “Kontónk”. Itt gyűlt össze a teljes karma-energiánk amelyet a mostani és elkövetkező életekben kell ledolgoznunk.

2. Prarabhda: Ez a mostani életünkre vonatkozó karma-“adag”.

3. Kriyamana: Ezt a karmát a mostani életünkben szedjük össze későbbi életekre.

5)
Itt fontos még egy újabb tényezőt megérteni: A magyar nyelvben lélekvándorlásként emlegetjük a reinkarnációt, viszont ez a fogalom félrevezető lehet, ugyanis nem feltétlenül a lelkünk az ami vándorol. Hogy egészen pontosan mi vándorol erről talán éppen annyi vélemény , ahány eltérő magyarázat van. A tibetiek zömmel úgy értelmezik, hogy maga a cselekémény-energia vándorol és keres magának megfelelő test-lélek-szellem-et. A lélek fogalmáról is nagyon eltérő felfogásokkal találkozhatunk a keleti gondolkodásban, de rendszerint a lelket tekintik a vágyak hordozójának, így éppen az a cél, hogy azt felszabadítsuk, azaz elveszítsük. Ám, hogy mi is a lélek és mire szolgál, ez egy külön írást igényelne és ezen a helyen további magyarázat nem szükségeltetik.

6)
Egy indiai yogi egyszer egy fa alatt ült és meditácóba merülve egy isten jelent meg előtte. Megkérdezte tőle: “Mondd, hányszor kell még újászületnem, hogy elérjem a moksát?” “Annyiszor, ahány levelet látsz a fán, ami alatt ülsz”, hangzott a válasz. A yogi felnyitotta szemeit és egy teljes lombjában pompázó óriási fát látott meg, ezer meg ezer levéllel. Felugrott és azt kiáltozta: De jo! Már csak ennyi…

A hinduizmusban az az elképzelés uralkodik, hogy utunk a felszabadulásig nagyon hosszú és megszámlálhatatlan emberöltőt követel. Az indiai kasztrendszer is azért alakult ki, hogy útmutatást adjon azoknak, akik tudni szeretnék miként róhatják le karmikus tartozásukat. Indiában a kasztot varnának nevezik. Mára ez rendszer indiában elfajult és inkább köti az embereket, mintsem felszabadítja, de úgy gondolom, hogy európaiként nehéz külső szemmel megítélni miben jó vagy rossz ez az indiai társadalomnak. Három magas és egy alacsony kasztot ismer az indiai társadalom. Gyakran olvashatjuk, hogy indiában többezer kaszt létezik, ez így hamis. Többezer úgynevezett dzsáti létezik, éz elsősorban az etnikai hovatartozást jelöli, ezen belül van minden dzsátinak egy kasztbéli hovatartozási is.

1. Brahmaná: a papi, egyben a legmagasabb kaszt
2. Ksatríják: harcos kaszt
3. Vaisják: kereskedő kaszt
4. Súdra: földművelők és kézművesek
Aki egyik kasztnak sem tagja, azt nevezik Páriának, avagy kasztonkívülinek. Egyedül ők dolgozhatnak tetemekkel és ürülékkel. Így a halotti rítusokat is ők készítík elő.

A cél mindíg az,hogy a saját kasztunkon belül elérjük a tökéletesedést. Ha harcosnak születtünk, legyünk állhatatosak és erősek és ha sokszor győztünk csatákban, akkor majd megnyugszik a győzni vágyás bennünk. Talán úgy lehetne fogalmazni, hogy az indiai rendszerben fontos “kiélni” a vágyakat, csak ily módon szabadulhatunk meg tőlük. És ismerjük az érzést: Sokáig vágyunk valamire, küzdünk érte, majd amikor hirtelen elérjük, egyszerre már nem is érezzük annyira nagy dolognak. A Bhagavad-gíta is erről tesz tanúságot: Két sereg áll egymással szemben a kuruksetrai csatamezőn, amikor rohamba indulnak egymás ellen, a fiatal Arjuna hirtelen leül a földre. Az idő itt megáll és a fiatal Arjunának megjelenik Krisna, aki megkérdi tőle: Ifjú Arjuna, miért nem harcolsz? Arjuna értelmetlennek érzi az ütközetet és látja, hogy az ellenséges seregben rengeteg távoli rokon, nagybáty vesz részt (az akkori időkben a királyi házák gyakran házasodtak egymással). Arjuna nem érti, miért van szükség a vérontásra. Egy hosszas párbeszéd kezdődik, ahol Krisna elmagyarázza Arjunának, hogy ha ő most nem harcol, akkor szégyent és bánatot hoz a családjára: feleségeit, fiait meghurcolják, rabságba esnek és rabszolgasorsba kényszerítik őket. Ha viszont harcol győzedelmeskedhet és boldogságban, jólétben élvezheti az élet gyümölcseit családjával. Krisna elviszi magával Arjunát és megmutatja neki a teremtés összes szféráját és elmagyarázza neki, hogy a jelen életben ne vágyjon olyan életformára, amire még a lelke nem készült fel. Hiszen nem született brahmanának. Inkább tökéletesítse azt, amire született.

7)
De nem elég egyszerűen harcba vonulni, ha harcosnak születtem, hanem még egy fontos dolognak meg kell változnia a lelkemben: Mindezt önzetlenül kell tennem, ha azt szeretném, hogy fogyjon a karmám. Hogyan lehet önzetlenül harcolni? Ha úgy cselekszünk hétköznapjainkban, hogy közben kizárólag magunkra, vagy akár szeretteinkre gondolunk, akkor ennek a cselekedetnek az a hamis feltevés az alapja, hogy létezik egy a világtól független én. Csakhogy egyik én sem független a teremtés egészétől. Eleve az Én a legnagyobb illúziónk. Van valaki aki gondolkodik a fejemben, beszél, cselekszik a testemmel, majd amikor befejezte ez a valaki tettét, kipattan egy gondolat és odasúgja a fülembe: “Ez te voltál, nagyon jó fej vagy!” Valahogy így működik az ego. Az én igazábol nem létezik, pusztán egy konstrukció, az én valójában nem több mint egy csésze, ahol, akár az esőcseppek, összegyűlnek az érzékekből adódó élmények, de ennek további jelentősége nincsen. Jelentőséggel, léttel mi ruházzuk fel azt. Tehát ha énközpontúan cselekszünk akkor gyülemlik fel a karmánk. Akkor is egyébbként ha szeretteinknek, barátainknak cselekszünk, mert minden esetben valamilyen én-eket különválasztunk tudatunkkal a létezésből. Igazi önzetlenség akkor jelenik meg a cselekedeteimben, ha minden helyzetben pusztán a helyzetre reagálok. Ez nem jelenti azt, hogy mindenkit a világon szeretnem kell, sőt éppen azt jelenti, hogy senkit és semmit sem tartok nagyobbnak vagy kisebbnek, mindennek elfogadom a puszta jelenség voltát. Mindent, mindenkit és minden helyzetet egyforma szeretettel fogadok. Persze, szerethetem az enyéimet nagyon, élvezhetem őket, de nem annak árán, hogy másokat pedig utálok. Az igazi önzetlenséget nehéz szavakba foglalni. Gondolkodók generációi küszködnek a napjainkig ezzel,úgyhogy én sem folytatom tovább. A lényeg, hogy az önzetlenül tett cselekedet semleges a karmámra tekintve. És ha ilyen cselekedetekkel élem napjaim, akkor a karmám ereje lassan magától szertefoszlik.

8)
Fontos itt kitérni arra is, hogy a karma hatása nem konkrétan a cselekményekben keresendő, hanem a tudatállapotunkban. A rendszeres meditálás, a yóga, a tiszta életmód nincsen közvetlen hatással a karmánkra és az újjászületésünkre. Viszont hatással vannak a tudatunkra:és a tudatunk az, aminek teremtő ereje van. Tehát a meditáció, yóga, stb. a tudatunkat tisztítják, nyugtatják és ezzel a tudatállapotal megyünk a túlvilágra, ennek a tudatnak a cselekmény-energiája határozza meg halálunk után az újjászületésünk formáját és helyét.

9)
Yáma isten az aki felügyeli, hogy halálunk után hol és milyen testben születünk újjá. Yáma egyik kezében tükör – ez a lélek tükre ami semmit nem takar el -, másik kezében gyakran mérleg van. Yáma nem részrehajló, nem megvesztegethető, minden tartozást visszakövetel. Yáma felügyeli, hogy minden Dzsíva – azaz leszületett “lélek” – megtapasztalja minden cselekmény eredményét. Káma isten a vágyak istene, íjában öt nyíl feszül, ezek az öt érzéket képviselik. Káma az, aki belehajt minket vágyaink által a cselekvésbe, majd Yáma az, akinél a tettekért fizetünk. Ennyit a karma működéséről, viszont itt jön egy csavar, amit egy apró történet ír le a legjobban:

Az ifjú markandéyának megjósolták, hogy tizenhat évesen meg kell halnia. Tizenhatodik születésnapjának estjén markandéya úgy döntött, hogy imádkozik Sívához (a hindu szentháromság harmadik istenéhez). A kijelölt órában megjelent Yáma a fiúért, aki arra kérte, hogy fejezhesse be az imát, mielőtt magával viszi. Yáma kinevette az ifjút, mondván, a halál nem vár senkire, majd elkezdte kiszívni életerejét testéből. Markandéya segítségért kiáltott Sívához. Síva segítségül jött, félrelökte Yámát és magával vitte a fiút az égi palotájába, a Kailászára.

Fontos tehát, hogy a karmikus körforgásból kijuthatunk “gyorsabban” is, ha teljességgel az Isten szolgálatába állítjuk magunkat. Ezt az indiaiak bhakti-filozófiának nevezik, ez főként az 5. század óta egyre erősödő felfogásmódja a karma fogalmának. A közismert krisnások többek közt ezért mantrázzák fő védőistenük különböző neveit egész álló nap. Az Isten szolgálatába lépni egyébként egyben azt jelenti, hogy önzetlenül fogunk cselekedni, tehát az egész végső soron összecseng Yáma törvényeivel is, csakhogy az isten szolgálatába állni azt jelenti, hogy az istenünk azon lesz, hogy megjutalmazzon, minket, tehát könnyebbé varázsolja ittletünket és esetleg idő előtt felszabadítson minket. Az istenünkbe vetett hit egyébként már önmagában is felszabadító hatású.
Így érthető az is, miért nem található Indiában egyetlen egy szentély sem, amely Yámának vagy Kámának lenne szentelve, viszont majdnem minden sarkon található Síva szentély.

10)
Buddha annyit jelent, hogy “az, aki felébredt”. A felébredés annyit jelent, hogy a dolgokat annak látjuk, ami, mindennemű emberi ítélkezés nélkül. Bár a buddhizmus ma egy világvallás, saját idejében mint társadalmi forradalom jelent meg. Ugyanis azidőben a kasztrendszer már merevedni kezdett és Buddha annak ellenére hogy harcos-kasztba született, vándorszerzetes lett, tehát áttörte a kasztrendszer merev kereteit. Tanításának legfontosabb pontja az volt, hogy bármelyik leszületésünkben kiléphetünk a karma körforgásából és ehhez nincs szükség isteni szolgálathoz, hanem elég pusztán felismerni a teljes működését és így mindent a teljes valóságában megismerni. Ez a hindu és a buddhista karma-fogalom legsarkalatosabb különbsége, sok más hasonlóság mellett. Aki így felébredt, az halála után már nem riad meg az őt hívó vakító fénytől. Ez a vakító fény a Nirvána. A tibeti halottaskönyvben aprólékosan le van írva, hogy milyen utat tesz meg az elhunyt “lelke” halála után.

A tibetiek a világ jelenségeit öt minőségbe, szkandhába osztják fel. Ez az öt minőség megfelel az öt elemnek, az öt színnek, stb., de elsősorban öt szellemi minőséget jelöl és minden ember ezeknek a minőségeknek bizonyos kombinációjának hordozója. Ez határozza meg, hogy milyen egyéniség és karmája milyen helyzeteket fog eléje hozni. Halálunk után egy legalább hét hetes, maximálisan hét éves útra indulunk, ahol elősször is meglátjuk a mindent beárasztó vakító fényt, a nirvánát, ami hív hogy visszafogadjon. Mivel azonban elménk még nem elég tiszta, megijedünk és oltalmat keresünk az első szkandha istenénél, Vairocánánál. Mivel tudatunk még abban az illuzióban él, hogy dolga van, így ötször nyílik meg előttünk a nirvána kapuja, de mind az ötször másik istenségnél keresünk oltalmat. A hatodik találkozásnál Yámánal kötünk ki. Itt már nincs lehetőség a nirvánába jutni, viszont a tudatállapotunk valamelyil újászületési forma felé vezet. A tibetiek hatféle leszületést ismernek: Magas istenként (déva), alacsony istenként (aszúra), emberként, állatként, éhező lélekként vagy a pokolban. Bár a magas istenek az örök gyönyör álapotában fürödnek, a tibetiek mégis úgy tartják, hogy embernek újjászületni a legjobb. Ugyanis az emberi élet nem ennyire könnyű, ezért mi erősebben vágyunk a nirvánára, mint az istenek. Ha pedig állatként, vagy még alacsonyabban születünk újjá, akkor pedig már nehezebb a helyzet, mert a tudatnak nehezebb a félelmei ellen küzdeni. Az állatok és emberek közt a leglényegesebb különbség a tibetiek szerint, hogy az állatoknak nincs humoruk, azaz nem tudják felülnézetből látni önmagukat, így nem tudnak megküzdeni a félelemmel sem.

11)
Utolsó megjegyzésként érdekes még megemlíteni, hogy vannak olyan tibeti elméletek is, amely szerint addig nem is reinkarnálódunk, amíg csak tévelygünk az életben, azaz amíg nem “ébredtünk fel”, ahogy Buddha. Csak ha “felébredtünk” lesznek összeszedettek és célirányosak cselkedeteink és csak ekkor gyűlik össze annyi cselekményenergia, azaz karma, hogy újjászületünk. Az elmúlt két és fél évezredben úgy a tibeti fennsíkon mint az indiai szubkontinensen sokféle elmélet keringett. Remélem sikerült egy fonalat szőnöm, ami mentén el lehet indulni. Hogy kinek merre vezet útja, úgy is mindenki maga érzi a legerősebben, csak néha nehezünkre esik követni a megérzést.

Fontosabb források:

Pék Zoltán, “Rig Véda”, Farkas Lőrinc Imre, Budapest, 2000
Kara György, “Tibeti Halottaskönyv”, Farkas Lőrinc Imre, Budapest, 2001
Pattanaik, Devdutt Dr., “Myth=Mithya”, Penguin books, New Delhi 2006
Deussen, Paul Dv., “Sechzig Upanischads des Veda”, F.A.Brockhaus, Leipzig, 1905
Basham, A.L., “The Wonder that was India”, Picador, Oxford, 2004
Hamvas, Béla, “Scientia Sacra I-III”, Medio kiadó, Budapest 1999

A fent felsorólt források mellet, számos saját Indiában és Tibetben megtett út során történt gyüjtőmunka is a források szerves része.